programozó oktatás

programozó oktatás

Az attól függ. Hogy mitől? Leginkább attól, hogy milyen szinten van. Vannak nagyon jó juniorok, mediorok és seniorok, de egy kezdő is lehet ügyes, ahogy egy szuper senior is lehet alkalmatlan a csapatmunkára. Ha programozókról beszélünk, alapvetően négy szintet érdemes megkülönböztetni. Az első szint, az ügyes amatőrök, akik már programoznak. Tisztában vannak a változók, függvények fogalmával, rutinból leprogramoznak egyszerűbb algoritmusokat, elkészítenek weboldalakat. Az is lehet, hogy középiskolában, egyetemen vagy egy képzésen tanultak róla, de komplex szoftvert még nem írtak, és hiába ügyesek, semelyik cég sem venné fel őket örömmel, legfeljebb gyakornoknak. Leginkább azért, mert nem tudják, hogy működik egy nagyon nagy rendszer. Gyakornokokból ritkán lesznek igazi fejlesztők, hiszen egy cégnél nem nagyon van erőforrás arra, hogy a „vendéget” mentorálják, tanítsák. Ha pedig nem foglalkoznak vele, 3-6 hónap után legtöbbször el is köszönnek tőle. Aki ezen a szinten van, abból a studicore.hu programozó képzés elvégzése után gyorsan programozó lehet.