koltozteto dobozokÉrdekes téma a költözés, hiszen mindenki másképpen gondol rá, másképpen kezd hozzá. Van olyan ismerősöm, aki a költöztető autó megérkezése előtt egy hónappal elkezdett mindent költöztető dobozokba pakolni, aztán pedig kerülgette a dobozokat, melyekben már fogalma sem volt mit is rakott. Ők ilyenkor több mindenből is vásároltak még egy darabot, hiszen sokkal könnyebb volt például egy ágyneműt  megvenniük amikor váratlan vendégük érkezett, mint előkeresni azt az egyik költöztetős dobozból. Mások folyamatosan egy helyre hordták a azokat a dolgokat, amiket szerettek volna magukkal vinni, hiszen sohasem volt napi 2-3 óránál több idejük pakolni. Én megpróbáltam köztes megoldást keresni. Az általam szinte sohasem használt dolgokat költöztető dobozba raktam már néhány héttel a tényleges áthordás előtt, míg a napi használatban lévő eszközöket a végére hagytam. A dobozok tetejére ráírtam mi található benne, megkönnyítve ezzel is a kipakolást új otthonomban. A lezárással azonban vártam az utolsó pillanatig, mert nem szerettem volna felesleges köröket futni.